mutatvány

Nincs is jobb annál, mint mikor a cipő feltöri a lábamat, és közben a város egyik legforgalmasabb utcáját csúcsidőben a 20 darabos WC-papírral (nagyobbat nem találtam) korzózom bicegem végig. Tudom, hogy ezzel rajtam kívül a kutya nem foglalkozott, de legalább mindenki elengedett.

kedves GLS!

Ígérem, hogy ezen a héten több csomagom már nem lesz.

#csakmégezazegy #hazajárhozzám

emez

Hadd gratuláljak magamnak, vettem egy könyvet, amit pár oldal elolvasása után úgy érzem, hogy nem fogok kiolvasni. Ilyenkor mi van? Gondolom könyvet nem lehet visszavinni a könyvesboltba, mint egy ruhát, hogy bocsi, megpróbáltam, mégsem jött be. A kutya sem hinné el nekem, hogy egy hét alatt nem tudtam kiolvasni. Ugyanakkor könyvet a boltban sem lehet "kipróbálni", hogy ott tudjak dönteni. Ilyenkor annyira amatőrnek érzem magam. Valószínűleg egy könyv kiválasztásához sokkal több idő kell, utánajárás, vélemények elolvasása, belekukkantás az első fejezetbe, stb. Erre én, szembe jön egy könyvesbolt, kedvenc insta olvasómtól lementett, jónak tűnő könyv felfedezése, polcról elégedett leemelése, hátsó borítón az ajánló ízlelgetése, a könyv impulzív kosárba helyezése, majd otthon a sokadik vontatott olvasás után annak keserű felfedezése, hogy én nem erre számítottam, én ezt nem akarom. Ilyenkor mi van? Vajon visszacserélik? Vagy ha meggebedek is elolvasom? Vagy ez már az idők végezetéig a polcomon fog porosodni? Szerencsére vettem egy másik könyvet is, szintén impulzívan, úgyhogy míg most amazt ízlelgetem, addig kigondolom emez sorsát.

csak úgy

Szerda 17:30. A Balatonban ülünk Karesszal és hűtjük magunkat az egy órás autóút után.

Ez pedig úgy történt, hogy elmaradt a délutáni megbeszélésem, Karesznak pedig épp szabadnapja volt. Bepattantunk az autóba, és lementünk a Balatonra. Csak úgy. A nap már közel volt a horizonthoz, nem sütött olyan erősen. A víz langyos volt, talpunk alatt lágy homok hullámzott. Egy órát áztattuk magunkat, közben néztük a SUP-os, matracos nyaralókat, és persze megváltottuk a világot. Nekem meg közben dejá vú érzésem volt, hogy tuti, hogy valaha ezen a szakaszon volt a Balaton Sound! Este pedig az egyik kis bódéban megettünk egy hekket. Már sötét volt, mire hazaértünk. Ezt el tudnám képzelni minden napra: befejezhetném a munkát korábban, lehetne mondjuk egy saját tavam, amiben munka után meg tudok mártózni. És akkor biztosan lenne flamingós vagy unikornisos matracom is. Ezen még dolgoznom kell!

olimpiádé

Napközben munka mellett folyamatosan megy a tévében az olimpia. Ez valami rítus nálam, tisztelgés a sport előtt, ami mindig is nagyon fontos része volt az életemnek. Meg aztán így olyan versenyszámokat is megnézek, amire amúgy egyáltalán nem lennék kíváncsi. Így követtem ma végig egy japán-kínai páros asztalitenisz mérkőzést. Ez most egy ilyen időszak.

Van most az Allianznak egy nagyon cuki olimpiás reklámja, ami úgy beleitta magát a fülembe, hogy egész nap azt dúdolom. Több részletet az egyik kedvenc összeállításomból vettek át, azt a videót akárhányszor meg tudnám nézni, és szörnyen motiválóan hat rám. Ismeritek?

Érződik benne az az eufória és szabadság, ami olyan felszabadító a sportban. Ezt rengetegszer éltem át a versenysportban, de ha egyetlen ilyen pillanatot kellene kiemelni, akkor egyértelmű a választás. A sportpályán a foci meccs szünetében vonultunk pályára, a reflektorfényektől nem láttuk a lelátót. Még csak pár hete voltam cheerleader, izgultam. A sportág is nagyon új volt itthon, hát még az, amivel készültünk. A hangszórókból megszólalt a zene, a lányok a pompommal előttem táncoltak a telt házas stadionban, a közönség az ütemre tapsolt. A refrénnél a két srác feldobott szaltóba, a közönség felhördült és éljenzett, míg a levegőben pörögtem. Majd a társam felnyújtott tenyerébe érkezve, 3 méter magasan már együtt tapsoltam a tomboló közönséggel. Sosem fogom elfelejteni!

Ha most újrakezdhetném, akkor a vívást próbálnám ki. Köszi az élményért Szilágyi Áron!

22

Most, hogy nagyimmal kettesben vagyunk, óhatatlanul többet is beszélgetünk. És van nekem vele kapcsolatban egy titkos projektem. Ő még emlékszik a világháború előtti időkre, és a nagymamájától is rengeteg sztorit hallott a két háború közötti időkből. Van, hogy megrohanják az emlékek és csak mesél és mesél. Mióta az eszemet tudom, rengeteget mesélt. Viszont félek, hogy a nagy részét elfelejteném, ha nem lenne lejegyezve. Ezért ha belelendül, akkor mostanában titokban be szoktam kapcsolni a telefonomon a hangfelvevőt, aztán később legépelem a szöveget. Így gyűjtöm a régi történeteit már egy ideje. Még nem tudom, hogy mit kezdek majd velük, de van egy olyan érzésem, hogy ezeknek később nagy eszmei értékük lesz. Lassan két hete vagyok itt a tüskevárban, de olyan távolinak tűnnek az Angival közös ebédek, a kánikula elől a vízbe menekvés, meg a nehéz lelkem. Mindjárt itt egy újabb hétvége: a part egyre-másra telik meg az itt nyaralók csónakjaival, a kertekben felhangzanak a ritmusok, az önfeledt nevetések, serceg a tűzrakás. Én pedig lassan búcsúzom egy időre a tüskevártól, megyek vissza a hétköznapokba, és talán most sokkal erősebben, mint ahogy lejöttem.

21

Végignéztem magamon, és elszörnyedtem. Második hete vagyok a tüskevárban, és már nagyon rám férne egy kiadós pedikűr, szőrtelenítés, hajpakolás, meg minden is. Kicsit várom már, hogy visszatérjek a civilizációba, hogy beszárított hajjal, szempillaspirállal, napszemüvegben, a csini papucsomban belibbenjek egy kávézó teraszára ejtőzni egyet. Sosem gondoltam volna, de hiányzik a reggeli műzlim is. Szóval épp erről lamentáltam délután, amikor Karesz váratlanul megjelent a kert végében, majd katonásan ránk parancsolt nagyimmal, hogy kapjuk össze magunkat, mert elvisz minket csónakkal a közeli vízparti étterembe vacsorázni. Még jó, hogy épp előtte mostam hajat. Úgyhogy szó nélkül teljesítettük a parancsokat, és nemsokára már az étterem teraszáról néztük a kis mólóra befutó kajakosokat, akik egy hűsítő limonádé után folytatták is útjukat. Bírom Karesznak ezeket az agymenéseit, sokszor vagyunk ilyen őrült spontánok, nagyim még nagyon nem tudta hova tenni a szitut. Ebben a vendéglőben amúgy még nem voltam, meg milyen menő már csónakkal megérkezni, na! Karesz végül itt aludt, és másnap innen ment dolgozni. Előtte azért nagyim lemetszettette vele a bokrokat, ha már éppen erre járt, ugye. Karesz most sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnik, ami eléggé imponáló. Aztán történt olyan is, hogy mikor mentünk ki a csónakhoz, kiszaladt elénk pár kiscica. Én meg nem láttam az anyukájukat, és a kert is üresen állt, ezért bepánikoltam, hogy nem eteti őket senki. Úgyhogy mikor jöttünk vissza, egyből vittem is nekik enni, és hát ezt a cukiságot meg kellett örökítenem... sajnos a négy kis nyelv lefetyelését a kép nem adja vissza.

Frissítés: azóta meglett a kedves mama is, úgyhogy szerencsére nem árvák a kiskölykök.