baby, it's cold outside

Már egy ideje nézegettem télikabátokat, de nem vagyok éppen egy konfekcióméret. Általában a hosszú szabásúak nekem a bokámig érnek, szóval ha a hideg ellen szeretnék öltözködni felejtős, hogy ne egy szépen begombolt zsáknak nézzek ki, vagy egy derékban átkötött Michelin-bábúnak. Igazából nem is értem, hogy eddig miért nem jutott eszembe, hogy anyukám varrónő. Karesz juttatta eszembe, mikor megkérdezte, hogy anyukám vállalná-e az ő kabátjának a megfoltozását. És akkor bevillant az isteni szikra, majd anyummal történt egyeztetés után pedig a következő napokat-heteket azzal töltöttem, hogy feltérképeztem a város majdnem összes méteráru üzletét. Kiderült, hogy nem csak az az egy létezik, ahova néha napján betévedtem, ha esküvőre kellett valami ruha, és soha sem találtam ott semmit. Ellenben vannak egészen jó kis üzletek, úgyhogy péntek éjjel szakadó esőben két zsák kabátanyaggal megérkeztem a szüleimhez, ahol a következő két napban laktam. Úgy néz ki, hogy lesz szép, rám szabott télikabátom!

És amiért anyuméknál laktam: Karesz egyik munkatársával vidékre utazott két napra, és másnap reggel kiderült, hogy ez a munkatársa covidos lett. Úgyhogy Karesz is tesztelt aznap, negatívra. Ennek ellenére mikor aznap este hazajött, én az ajtóban már maszkban és a gurulós bőrönddel vártam, hogy odaadja a forgalmit, és azon nyomban mentem is át anyumékhoz, amíg meg nem csinálja a második tesztjét két nap múlva. Aznap épp zuhogott az eső és már sötét is volt, úgyhogy eléggé féltem vezetni, ráadásul egy olyan pózban sikerült beparkolnom, amiből öt percig tartott kivergődnöm, de megcsináltam, úgyhogy eléggé büszke voltam magamra. Jó volt kicsit otthon is lenni, reggelente kaptam bundáskenyeret, este pedig nagyokat beszélgettünk. Azért drukkoltam, hogy Karesz második tesztje is negatív legyen, mert elég béna volt bőröndből élni, és bár a pénteket megoldottam az irodából, de hosszú távon anyumék nincsenek berendezkedve home officera. Úgyhogy szombaton bőrönd kocsiba be, ölelkezős elbúcsúzás, és süvítettem be a városba, hogy ha Karesz negatív, akkor már hozzá menjek haza. Nagyimmal épp azt beszéltük, hogy mennyire megváltoztatta az életünket ez a vírus.

Szombaton délelőtt még mentem önkénteskedni, önként szétfagyni a hidegben. Jó móka volt amúgy, mindig szeretek emberekkel beszélni és segíteni, de nagyon kell egy téli csizma. Mondjuk nem szeretném versenyszerűen űzni a téli hidegben való ácsorgást sem. Épp mikor lejárt a műszak, akkor üzent Karesz, hogy mehetek haza, úgyhogy fél óra múlva már egy meleg kád vízben olvasztgattam a fagyott lábujjaimat egy bögre teával, meg persze a negatívra tesztelt Karesszal, aki bekéredzkedett mellém, hogy kitárgyaljuk az elmúlt két nap eseményeit.

kiút

Nem tudom, hogy ez mikor kezdődött. Azt sem tudom, hogy hol kezdett el ennyire kicsúszni a kezeim közül. Éreztem én már olyat, hogy nincs kedvem a munkához, de ami most megy, olyan szerintem még nem volt. Kicsit aggódom is. Mostanában zéró kedvem van a munkához, és hetek óta folyton azon ügyködöm, hogy hogyan tudnám megúszni. Csak a legszükségesebb dolgokat végzem el, és a maradék időben a fejemből kibámulva nézem a falat, vagy a színek mozgását a TV képernyőjén. A videohívásoktól herótom van, mintha a fogamat húznák úgy ülök le a gép elé és kapcsolom be a kamerát. Csak hangokat hallok, de az agyam nem fogadja be az angol szavak értelmét. Néha egy-egy szót kihallok, majd újra elvesznek a szavak a zajban. Ez párosul egy jó adag lelkifurdalással is van, hogy a munkatársaim folyton elfoglaltak, folyton pörögnek a kamera túloldalán, én meg csak az órát nézem, hogy még mennyi van hátra, megúszok, halogatok, és nem érdekel a munka. Nem szeretnék egy huszadik problémát is megoldani, ez van!

Talán frusztrál az is, hogy én nem az a folyton pörgő munkatárs vagyok, amire egy multinak szüksége lehet. Vagy most jött ki rajtam a covid és a bezártság. Sokkal jobban lennék lakberendező, vagy akár ingatlanos - mondjuk nem vagyok nagy értékesítő -, szívesen rajzolnék, táncolnék, tanítanék, vagy szeretnék egy jó darabig semmit tenni, sokat olvasni, utazni, kávézó teraszán embereket figyelni.

Ez pedig azzal járna, hogy fel kellene adni az albérletet, egy kisebbe költözni, nem utazhatnánk annyit és amerre csak szeretnénk, nézni kellene a kiadásainkat és megtakarítani sem úgy tudnék. Úgyhogy jelenleg itt toporgok és nézek körbe, hogy merre a kiút, közben visszaülök a következő rém izgalmas videohívásba, ahol valami rém fontos dolgot beszélünk meg újra és újra és újra...

bogyók

Három fronton támadok. Az elmúlt héten voltam endokrinológusnál, nőgyógyásznál és biorezonancián is.

Az endokrinológushoz kocsival kellett mennem, és most volt először szükség arra, hogy egyedül parkoljak. Az értesítőben az állt, hogy a rendelő környéki utcákban a parkolás időigényes lehet, ezért ezzel is számoljunk. Ettől persze jobban izgultam, mint magától a vizsgálattól, úgyhogy Karesszal előző este elautóztunk a rendelőig, és a környéken kavirnyászva minden szögből gyakoroltuk a parkolást. Másnap élesben persze nem ment a hátra betolatás, de aztán találtam egy elölről beparkolós helyet, és megmenekültem. Az endokrinológus elküldött egy sor vizsgálatra, úgyhogy karácsonyig nem fogok unatkozni.

Aztán voltam egy nagyon fancy nőgyágyásznál is, ahova egy rém bunkó asszisztensen keresztül vezetett az út. Amikor pedig kiszolgáltatva érzem magam, ezek az apró, lekezelő böffentések rosszabbul is esnek. Az orvos szerencsére nagyon kedves és türelmes volt. Volt egy nagyon menő vizsgáló széke is, amire először azt hittem, hogy egy szék, mire ő elnézően elővette a távirányítót, és mint egy masszázsszéket, mozgatta be pozícióba.

A harmadik esemény a biorezonancia volt, ezt Karesz ajánlotta. Sokan várhatnak, mert úgy kerültem be, hogy valaki lemondta az időpontot. Picit szkeptikusan mentem, de nagyon kíváncsi voltam. A vizsgálóban halk relaxációs zene fogadott, illóolaj szaga terjengett, körben szórt fény, a polcokon mécsesek,  buddha- és angyalkás szobrok, könyvek és egy virágait bontogató orchidea. Az asztal alatt pedig egy kutya horkolt. Nagyon gyorsan zen közeli állapotba kerültem, és távolinak tűnt az utcáról behallatszó autók zaja. A természetgyógyász felvette az adataimat, majd rámcsatolt kis tappancsokat és egy gép letérképezte a sejtjeimet. Ezt elemeztük ki egy órán keresztül, meg beszélgettünk Baliról, ahonnan ugyanolyan nyakláncunk volt, beszélgettünk a testünk jelzéseiről, meg a különböző relaxációs módszerekről. A végén kaptam tőle kapszulákat, úgyhogy reggelente a szokásos vitaminjaimmal együtt most egy egész maroknyi bogyót veszek be, és nemsokára szerintem superwoman leszek!

Ennyi vizsgálat után azon gondolkoztam, hogy mennyi minden van, amire érdemes odafigyelni, mennyi lehetőség van prevencióra, és hogy talán boldogabb ember az, aki nem pörög ezeken, csak szimplán változatosan és egészségesen táplálkozik, és sokat sportol. Mert mindennek ez az alfája és omegája. Mondta ezt Lujza, majd a reggeli teával bevette a 78 tablettáját.

hangulat

Ő most az új kedvenc. Isteni rá takarítani!

éjszaka

Nem is olyan régen volt egy időszak, mikor még egyedül voltam, amikor minden éjjel nagyjából ugyanabban az időpontban felriadtam. Olyankor nagyon ijesztő volt minden. Hogy egyedül vagyok. Hogy egyedül maradok. Hogy kicsúszom az időből. Hogy holnap is ugyanígy felriadok. Reggelre aztán minden sokkal könnyebbnek tűnt, és igazából ez volt az, ami átsegített az éjszakákon, hogy tudtam, hogy reggel jobb lesz.

Nem olyan régen hallottam egy elméletet erről az éjjeli felriadásról. Állítólag az állatok sem alusszák át a teljes éjszakát és régen az ember sem aludta át. Biológiailag nem erre vagyunk kalibrálva. Sőt, a nem is olyan régi korokból is hallottunk már olyat, mikor szerzetesek hajnalban felébredtek reggeli imára, vagy a parasztok pirkadatkor már az állatokat etették. Aztán az így kiesett órát, két órát a nap legmelegebb szakaszában sziesztaként pótolták, amikor a földeken amúgy is megállt a munka. Ha igaz ez, ha nem, mindenesetre abban megnyugtatott, hogy nem is olyan rendellenes és rettenetes éjjel felriadni és nem egyhuzamban végigaludni az éjszakát. Sőt, lehet hajnalban olvasni, tevékenykedni, tornázni, vagy csak sétálni egyet, és aztán még vissza lehet aludni, vagy délután ledőlni. Erről jutott eszembe, hogy most olvasok egy könyvet és nagyon ajánlom mindenkinek, Matt Haig: Éjfél könyvtár. Ugyanitt én is szívesen veszek könyvajánlókat.

Szóval mostanában is felriadok néha, de egyrészt már szuszog mellettem valaki, másrészt pedig már nem is olyan félelmetes az éjszaka, inkább egy lehetőség.

hosszú hétvége

Kicsit izgultam, mikor Marcsi kitalálta, hogy töltsünk együtt egy hétvégén négyen csajok, plusz mindenki hozza a párját és a gyerekeit. Így nyolc felnőttre és három gyerekre jött ki a matek. Ismerem régóta a srácokat, és babáztam is már a gyerkőcökkel, de ilyen még nem volt, hogy három napig non-stop együtt. Szállást sem volt könnyű találni ebben a formációban, hogy legyen legalább négy szoba, de Marcsi az internet bugyraiból valahogy elővarázsolt egy csoda szállást a második kedvenc helyemen, a Káli-medencében. (Az első az Őrség, harmadik a Tisza-tó, tovább nem rangsoroltam.) 

Szombat délben befutott a banda a Miakő étteremhez, először Angiék, majd Ivették és végül Marcsiék, és kezdtük egy nagy, közös ebéddel. Ezután beugrottunk feltankolni helyi borokból, majd indultunk átvenni a szállást. A korai naplementében karavánban döcögtünk fel a narancsba borult dűlők földútjain, szőlőtőkék és présházak között. A szállásunk az egyik lanka végében állt, előttünk a Káli-medence, majd mögötte a Balaton. Percekig csak álltunk tátott szájjal és szívtuk be a tájat, amit csak a tulaj szakított meg, mikor átadta a házikót. Aznap este már csak egy gyors vacsira volt energiánk, majd akiben még maradt szufla a gyerekaltatás után, az a nappaliban egy káli rizlinggel vezetett le. A hétvége erről szólt: kirándulás, borozás a teraszon, közös főzés, és ennél több nem is kellett. 

Ha valaki minket kérdezne Karesszal, hogy milyen volt ez a három nap, szerintem legfeljebb olyan kivetnivalót találnánk, hogy a kanapé kissé kemény volt. Míg a többiek a bébiket tették tisztába, altatták, etették vagy öltöztették őket, addig mi bármikor el tudtunk vonulni a kis szobánkba, szaunáztunk, vagy tettünk egy kört a környéken és lerobogtunk a közeli faluba. Izgultam, hogy Karesz is jól érezze magát, de nem kellett volna, hiszen a barátnőim mind nagyon nyitottak és kedvesek, és Karesz is szuper segítőkész volt. (Már én éreztem kellemetlenül magam, hogy ő sokkal tevékenyebb nálam.) Az idő is csodás volt, és a Káli-medence is megőrizte a második helyét.

szélvihar

Ha másra nem, arra biztosan jó volt ez a délelőtti szélvihar, hogy megismerkedhettem a szomszédaimmal és a szomszéd ház karbantartó bácsijával, míg ők készségesen átadták nekem az erkélyeiken, udvarukon, légkondijukon landoló száradó ruháimat. Közben magamban hálálkodtam, hogy csak pólókat, és nem mondjuk tangabugyit sodort el a szél.