Nem tudom, hogy ez mikor kezdődött. Azt sem tudom, hogy hol kezdett el ennyire kicsúszni a kezeim közül. Éreztem én már olyat, hogy nincs kedvem a munkához, de ami most megy, olyan szerintem még nem volt. Kicsit aggódom is. Mostanában zéró kedvem van a munkához, és hetek óta folyton azon ügyködöm, hogy hogyan tudnám megúszni. Csak a legszükségesebb dolgokat végzem el, és a maradék időben a fejemből kibámulva nézem a falat, vagy a színek mozgását a TV képernyőjén. A videohívásoktól herótom van, mintha a fogamat húznák úgy ülök le a gép elé és kapcsolom be a kamerát. Csak hangokat hallok, de az agyam nem fogadja be az angol szavak értelmét. Néha egy-egy szót kihallok, majd újra elvesznek a szavak a zajban. Ez párosul egy jó adag lelkifurdalással is van, hogy a munkatársaim folyton elfoglaltak, folyton pörögnek a kamera túloldalán, én meg csak az órát nézem, hogy még mennyi van hátra, megúszok, halogatok, és nem érdekel a munka. Nem szeretnék egy huszadik problémát is megoldani, ez van!
Talán frusztrál az is, hogy én nem az a folyton pörgő munkatárs vagyok, amire egy multinak szüksége lehet. Vagy most jött ki rajtam a covid és a bezártság. Sokkal jobban lennék lakberendező, vagy akár ingatlanos - mondjuk nem vagyok nagy értékesítő -, szívesen rajzolnék, táncolnék, tanítanék, vagy szeretnék egy jó darabig semmit tenni, sokat olvasni, utazni, kávézó teraszán embereket figyelni.
Ez pedig azzal járna, hogy fel kellene adni az albérletet, egy kisebbe költözni, nem utazhatnánk annyit és amerre csak szeretnénk, nézni kellene a kiadásainkat és megtakarítani sem úgy tudnék. Úgyhogy jelenleg itt toporgok és nézek körbe, hogy merre a kiút, közben visszaülök a következő rém izgalmas videohívásba, ahol valami rém fontos dolgot beszélünk meg újra és újra és újra...
Jaj, Lujza, nagyon szomorúan olvastam ezt, egyrészt, mert pontosan tudom, hogy ez milyen érzés, másrészt meg mert épp ezért nagyon sajnálom, amikor valaki ilyen helyzetbe kerül. Tanácsot nem tudok (és nem is akarok) adni, mert még én sem teljesen épültem fel a burnoutból, de szurkolok, hogy megtaláld a saját kiutadat mégis, és ne legyen ennél is rosszabb és nehezebb.
VálaszTörlésIsmerős, amikről írsz. Legyen jelenléti munka, vagy online meló, mindenbe bele lehet fásulni és elfogy a lelkesedés. Én is így vagyok, keresem (keresném) az újat, a szerintem jobbat. Drukkolok, hogy megtaláld azt, ami boldoggá tesz igazán.
VálaszTörlésMostanra jutottam ide, hogy megpróbáljam megfogalmazni, amit ezzel kapcsolatban gondolok, hátha segít.
VálaszTörlésNekem az a tapasztalatom, hogy 3-4 évente az embernek egyszerűen kell a változás, az ezzel járó stressz és kihívások. Az eleje nehéz, de aztán növeli az ember önbizalmát hogy "na, ezt is megtanultam, ezt is elértem". Nekem (ha így nézem) még 2 évem van a mostani helyemen, de már most érzem, hogy ez így kevés. Voltam már minden, gyári munkás, vasúti jegyvizsgáló, egyetemi asszisztens, gépíró, önkéntes kórházi bohóc, au pair, tényleg minden, ahhoz képest, hogy nem is vagyok még a nyugdíjas éveim közelében. Mindegyik állás hozzátett valamit a személyiségemhez, és bizony, volt, amelyiket megalázónak tartottam, de ne legyünk álszentek, ki nem tartja annak a kalauzkodást? És mégis, pont ez a tudat, hogy bármit hoz az élet akkor is megélek a jég hátán is - olyan mint egy biztonsági öv. És azok alapján, amiket meséltél magadról, pláne el tudom képzelni rólad, hogy bárhol, bármilyen munkakörben megállnád a helyed, úgyhogy hajrá! Úszkálj még egy kicsit a kiégésben, de úgyis meg fogod találni a kiutat, ha már eddig eljutottál, hogy felismerd. :)
Nem tudom, mennyire szeretsz olvasgatni egy téged foglalkoztató témáról. Nekem több kiegeses könyv is szembejött:
VálaszTörlésReziliencia (nem emlékszem a szerzőjére, a Harmat Kiadó adta ki, tengerkék borító sárga betűkkel)
Elég! (a Kulcslyuk jelentette meg nemrég, magyar pszichológusnő írása)
Pál Feri is tart mostanában előadást erről, még tavaly nov-ben hallottam, hát zseniális, egy csomószor csak bólogattam én is. Ott azt mondta, hogy az utolsó könyve is erről szól.
Én is teljesen megértelek és olyasmit akartam írni, amit Adél is írt korábban. Hgy időközönként bizony váltani kell, akár szakmán belül munkahelyet, akár szakmát, kinek mi. Én pl. olyan ember vagyok, hogy többféle munkát kipróbáltam már az életemben és még mindig van, amit ki is szeretnék. Nem villanyozna fel, ha egész éltemben csak ugyanazt csinálnám. A mostani munkámat, bár szeretem, de csak akkor lelkesülök be rá újra, ha kapok valamilyen új feladatot vagy van benne kihívás. Több munkatársam pl. olyan, hogy évek óta itt van és azóta nem is szeretne új feladatot, csak ugyanazt akarja csinálni, mint az elején, elvan vele, mint a befőtt és nem akar kihívást. Nekem viszont kell mindig az új kihívás, különbözőek vagyunk. Mivel itt vagyok már másfél éve, és csak néha vannak új dolgok, vagy amikre megkérnek, de ez nem elégít ki, viszont vágyom az újra, ezért én januárban elkezdek munka mellett egy számítógépes sulit. Egyébként tök jó szakmákat, dolgokat írtál, szerintem gondolkozz rajta, az önmegvalósítás minig megéri! :)
VálaszTörlésÉn egy másik végletet képviselek, én 21 éve dolgozom ugyan annál a cégnél, és nincs ezzel bajom. :) A világ változik körülöttem, és persze a munka is sok mindenben változott, de az emberek nagy része is ugyan az, a fiatalabb generáció sem mászkál el 1-2 év után. Én azon a véleményen vagyok, hogy ha valaki igazán a helyén van, akkor nem akar váltani. Vagy csak én vagyok túl gyáva, az is lehet. :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm :) azon vagyok, hogy kitaláljam a következő állomást, addig is meg alig várom már, hogy elmenjek jó messzire karácsonykor.
VálaszTörlés