érintés

A lakásfelújítással már a finisben vagyunk, és ezt annyira jó kimondani. Lassan fél éve már, hogy elkezdtük a felújítást, és el sem hiszem, hogy mindjárt végzünk. Még az is lehet, hogy hiányozni fog (nem). A konyhaszekrény a helyén, már csak a gardróbszekrénynek kell bekerülnie a helyére, és néhány polcnak a fürdőbe és a WC-be. Az asztalos egy hónapon belülre ígérte mindezt, ami egész jó határidő, mert állítólag hónapos sorban állások vannak a szakembereknél. Külföldi munkatársaim mesélték, hogy náluk minden bezárt, úgy pedig felejtős, hogy új bútort vegyél, ha szeretnéd előtte személyesen is megnézni és kipróbálni azt.

Szombaton beszereztünk pár bútort, tegnap pedig végre elkezdtük összerakni a bútorokat és berendezni a lakást. Nagyon izgatott voltam és alig vártam már ezt a napot, mert most válik a lakásból otthon, és most derül ki, hogy minden, amit összeválogattunk, megfér-e egymás mellett.

Délután Zsu is beugrott egy tálca életmentő lattéval. Míg Karesz a földön szerelt, én egy létrán egyensúlyozva a függönyöket fűztem fel, addig Zsu egy székről nézte az előadást, és szóval tartott minket. Aztán ment randizni. Neki a lezárásoktól most kutya nehéz az ismerkedés, mert sehova sem lehet beülni. Mindössze annyit tehetsz, hogy maszkban, a mínuszokban sétálgatsz egy másik maszkos vadidegennel, amíg rátok nem sötétedik, és haza nem zavarnak este 8-kor. Vagy van a romantika netovábbja, a fűtött bevásárló központ. Abban azért egyetértettünk, hogy első randin lakásra menni elég extrém lenne, bár állítólag jobb híján sokan ezt is bevállalják. Nagyon együtt érzek mindazokkal, akik ebben a cipőben járnak, és nehezen tudnak ismerkedni. Zsut hívjuk is mindig magunkkal, hogy ne érezze magát egyedül, szerintem nagyon fontos most jobban odafigyelni egymásra. Drukkolok nagyon, hogy tavasszal kinyíljanak a helyek. És tudom, hogy én meg oltári szerencsés vagyok, hogy esténként van kihez bújnom.

soledad garcia