napom

Már reggel megpecsételődött, hogy a mai napom jó lesz. Reggel kitaláltuk Karesszal, hogy ma nem otthon reggelizünk, hanem leugrunk az egyik kávézóba. Ágyból ki, ruhába be, és már gyalogoltunk is a szűk utcán a reggeli napsütésben. Jó érzés volt a munkába igyekvő kocsik között szlalomozni úgy, hogy tudtuk, nekünk most a következő fél óra csak a meleg lattéról és a friss croissantról (Karesznak pedig egy kevésbé romantikus sós kifliről) fog szólni. Az egyetlen problémánk, amivel szembe kellett néznünk az a dilemma volt, hogy melyik kávézóba menjünk. Karesznak külön tetszett az is, hogy ma állítólag melegebb volt, mint az elmúlt napokban, bár ezt a home office miatt én nem igazán tudtam hozzá hasonló mértékben értékelni. De valóban éreztem egy kis tavaszt a sarkon.

Aztán ma valahogy ránéztem a szépkártyámra, és leesett, hogy nagyon sok zsé maradt rajta, mert ugye tavaly minden is bezárt, ahol amúgy használnám. Csak úgy rákerestem az elfogadóhelyek listájára, és hirtelen megnyílt előttem a világ: masszázs, kozmetika, ilyen-olyan kezelések... helló, erről én eddig miért nem tudtam? Szóval most van a fejemben egy sereg ötlet, hogy mire fogom elkölteni, amíg ilyen tré állapotok vannak, hogy se hotel, se éttermek.

Délután hívott Angi babasétáltatás közben, este pedig Zsu csörgött, úgyhogy ma nagyon el voltam kényeztetve barátnőkkel. De aminek ennél is jobban örültem, hogy este felhívott az egyik kishugom. Még sosem hívott. Unatkozott, és gondolta, hogy beszélgethetnénk. Eleinte nem igazán tudtam, hogy miről beszéljünk, de aztán valahogy feloldódtunk mindketten, és a végén vagy egy órát csacsogtunk. Megbeszéltük, hogy hívjon bármikor ha unatkozna, és hogy beszéljünk is többet. Jó volt ez a nap!