csere-bere

Tegnap eladtam online egy magassarkú cipőmet, tegnapelőtt pedig egy pulcsimat. Mondjuk ugyanazzal a lendülettel vettem belőlük egy új farmert, mert azok nálam fogyóeszköz. Így, hogy tulajdonképpen a befolyt pénzből vettem valamit, sokkal jobb érzés volt, mert a nap végén végülis csak elcseréltem pár ruhámat egy másikért. 

Karesz nem nagyon tud napirendere térni afelett, hogy hogyan hordhatják lányok más levetett ruháit. Megértem, hogy ezt gondolja, szerintem fiúknál sokkal kevésbé bevett szokás ez. De vajon miért van ez így?

Tegnap biorezonancián is voltam. Most voltam másodszor. Őszintén nem tudom, hogy higgyek-e benne, mindenesetre ártani nem árt, úgyhogy egyelőre beadtam a derekam. Az jött ki rajta, hogy a tejtermékekkel le kellene állnom, nincs több sajt és vaj (jajj!), úgyhogy délután a új növényi kapszuláim társaságában az internetet bújtam, hogy mit szabad, mit nem, milyen receptek vannak és mit kellene sütni.

Karesszak egyik nap a kádban stratégiai megbeszélést tartottunk. Közöltem vele, hogy szeretnék leállni az esti online pizza-hamburger-akármi gyorskaja rendelésekkel, mert nem érzem jól magam tőlük. Értem, hogy sokszor lusták vagyunk már vacsorát készíteni, de nem szeretném ha úgy néznénk ki, mint egy fókapár. Abban maradtunk, hogy sokkal több salátát fogunk enni, nem csábulunk el esténként, és jobban megtervezzük a bevásárlást. Ritka utálatos logisztika és tervezés ez egy olyan számára, aki akkor főz, amikor megéhezik. Viszont úgy tűnik, hogy ahogy a ruhatáram, úgy a hűtőnk tartalma is cserélődni fog.

a jövőről

Gondoltam beköszönök! Mostanában kevesebbet blogolok, és még egy darabig ez így is lesz. Munka mellett belekezdtem valamibe, ami nem ennek a blognak a témája, és ami minden szabadidőmet elveszi. A munkámmal zsonglőrködöm, és ha van egy szabad percem, akkor a 'másodállásommal' foglalkozom, estig ülök hívásokban, chaten, a hétvégéim is szinte teljesen ennek vannak alárendelve, sokszor egész nap házon kívül vagyok. Szerencsére Karesz jól viseli az új helyzetet, és közben ő is megtalálta a saját tevékenységeit. Most viszont épp egy kávézóban ülök (hol máshol!), és hosszú idő óta épp semmivel sem foglalkozom. Olyan jó!

Közben új edzőm lesz, mert az eddigi sajnos már nem jön ebbe a terembe. Pedig nagyon megtaláltuk a közös hangot: ő már régóta benne van a kripto világban, én pedig csak tapogatózom. Úgyhogy a súlyok emelgetése és két nyögés között a proteinporok hatásossága helyett a világpiaci folyamatokról, meg befektetési lehetőségekről csevegtünk. Ez a téma amúgy is különösen érdekel mostanában. Decemberben beszélgettem párszor egy pénzügyi tanácsadóval és meglepő, egyben szomorú is volt hallani, hogy a magyarok mennyire alulbiztosítottak, és mennyire nincs megtakarításuk. Kíváncsi vagyok, hogy az új edzővel mi lesz majd a téma, a súlyzók világa annyira nem hoz lázba.

A húgaimat szeretném továbbra is havonta legalább egyszer meglátogatni. A nagyobbik most fog ballagni (pedig tegnap még kisbaba volt!), és teljesen átérzem a kétségbeesését. El kell döntenie, hogy mit szeretne tanulni. 14 évesen hol tudtam én még azt, hogy mi szeretnék lenni!? Múltkor egy órát ültünk a gép előtt és iskolákat nézegettünk. Még ha nem is sikerült akkor döntésre jutni, szerintem jól esett neki, hogy nem egyedül ül a monitor előtt. Nagyon szeretnék neki segíteni, de lövésem sincs a mostani oktatási rendszerről. Szerencsére vannak neki kedves tanárai, akik terelgetik őt ebben. Azóta azon agyalok, hogy mivel lepjem meg őt ballagására. Szerintem ilyenkor szoktak aranynyakláncot adni, de a húgomat hidegen hagyják az ékszerek, szóval kreatívabbnak kell lennem. Talán kap tőlem egy uncsi megtakarítási számlát. Vagy elviszem Barcelonába, hogy repüljön, hogy lássa a tengert, és hogy csajoskodhassunk és ünnepelhessünk, meg hogy picit elfelejtse ezt a pályaválasztási mizériát. Nyárig van időm kigondolni, addigra a sűrű napok is már a múlté lesznek.

kétszersült

Az ember próbál vigyázni, mert tényleg a csapból is az folyik, hogy covid és hogy omicron, meg hogy nagyon fertőző, és persze a napi új fertőzöttek száma, ésatöbbi. FFP2 maszk szorítja a fülem tövét egész nap, csak evéskor és iváskor enged a szorítás, a kilincs után a csap tekerője a következő tárgy, amit elkapok, és öblítem le a láthatatlan kis katonákat a kezemről. Erre a harcmezőn, míg bujkálok az ellenség elől, nem megtalál valami mezei vírus? Úgyhogy az egész kedd éjszakát azzal töltöttem, hogy megszabaduljak a gyomrom tartalmától (mind a három étkezéstől), szerdán pedig az alváshiány és a szörnyű hasfájás miatt egész nap ágyban voltam. Teszteltem is, de semmi. Közben megtudtam, hogy sokan influenzásak, gondolom a vírus két évig sorban állt a covid mögött, és most megerősödve jött vissza.

Nagyon jól esett végigaludnom a napot, gyenge voltam és kimerült. Karesz szerencsére aznap épp nem dolgozott, úgyhogy figyelt rám. Szerzett nekem háztartási kekszet és kétszersültet. Kiderült, hogy nem tudja mi az a kétszersült, nekem meg olyan jó volt ízlelgetni ezt a szót, gyerekkoromra emlékeztetett. Az egész napból aztán csak annyi maradt meg, hogy két alvásom közötti félálomban látom, ahogy cseréli a bögréket az éjjeli szekrényen, és hozza be a frissen gőzölgő gyömbérteát. A mai napra még maradt mutatóba kis gyomorcsikorgás meg glugyogás, úgyhogy marad a diéta is, de sokkal jobban vagyok és már lázam sincs.

Közben fel kell vennem valakit a csapatomba, és egy olyan srác jelentkezett, akivel én anno randiztam, jajj!

ha már január, akkor

Ezek történtek velem januárban:

• felfedeztem az Artizánt. Én erről a helyről eddig miért nem tudtam? Cuki pékség, és isteni a mandulás croissantja. Fel is vettem a reggelijeim listámra!

• elkezdtem a bullet journal módszert. Erről már hallottam korábban, de olyan bonyolultnak tűnt, amíg gyakorlatban ki nem próbáltam. Még Karesztól kaptam egy cuki naptárat a Kanári-szigeteken, és őt tettem meg a kisokosommá. Az új módszer úgy tűnik, hogy eddig bevált, azóta nem felejtek el dolgokat, haladok a kis feladataimmal, és egészen átláthatóak a napjaim. Meg olyan menő a naptáram, szerintem szeretni fogom.

• szeretnék a húgaimmal többet találkozni. Egyik hétvégén elugrottam hozzájuk, szuper idő volt, sütött a nap és kellően hideg, úgyhogy elvittek korizni. Öten csajok egymás kezét fogva, libasorban sikongatva csúsztunk a jégen, majd túlcukrozott meleg teát ittunk, és hógolyóztunk. Szuper jó volt együtt lenni, és kicsit újra kisiskolásnak éreztem magam.

• közel fél év után rászántam magam, hogy elmenjek edzeni. Még júliusban kezdtem el levelezni egy edzővel, és aztán elsunnyogtam a dolgot. Januárban a bullet journalomnak köszönhetően aztán léptem. Az időzítés mondjuk lehetett volna szerencsésebb, mert most együtt tolongunk a sok újévi fogadalmas újrakezdővel. Az edzőm egy kedves srác, aki végig rám figyel és mikor már feladnám, akkor motivál és aztán meg is dicsér. Még csak párszor voltam, de most is épp leszakad a lábam, ami furcsa mód eléggé jó érzés.

franciásan távozni

Alig hogy hazajöttünk a tavaszból, és átléptünk az új évbe, már indultunk is vissza: Karesz, én, és immáron a szüleim és nagyim. Rendhagyó módon születésnapomra én leptem meg őket egy dél-franciaországi hosszú hétvégével. Többször jártam már Párizsban, de azon kívül még sehol az országban, és pont kapóra jött az a Black Friday, na meg hogy itt a szülinapom. Nagy volt az izgalom, így öten még sosem utaztunk repülővel. Utólag visszatekintve minden flottul ment, sőt, kora miatt nagyim után kapkodtak a reptéri dolgozók, így ő mindig előttünk került be a gépbe, vagy szállt ki belőle, mi meg csak rohantunk utána.

Marseille volt az úti cél. A metróból kiszállva már a föld alatt megcsapta orromat a friss hal illata. A felszínen a kikötő halárusaiba botlottunk, meg virágárusokba, egy hatalmas óriáskerékbe, emberáradatba, a kikötőben sorakozó hajókba. Megérkeztünk. Anyum már jó előre összerakta lépésről-lépésre a következő pár nap programját, úgyhogy szálláson lecuccolás, és már mentünk is járni a kis utcácskákat. Szerettem a világoskék zsalugáteres ablakokat, a házak tövében megbúvó kávézókat, a csillogó kis édességboltokat, a friss croissant illatát, a villamos csilingelését, a sirályok vijjogását. Anyumban most sem csalódtam, a kis csapatunk bejárta a legfontosabb helyeket, hol meg-megállva, nagyimmal megpihenve, egy kávéra vagy teára. Egyik nap Aix-en-Provence városába is elvonatoztunk, ő egy kis ékszerdoboz, csoda házikókkal és szökőkutakkal. Egyszer tavasszal is vissza fogok ide jönni, iszonyat hangulatos lehet a zöldellő fák alatt kortyolni a kávét.

Karesz születésnapom estéjén elvitt vacsorázni. Egy darabig bolyongtunk az esti utcákon, nappal annyi helyet láttunk, most viszont valahogy nem jött szembe semmi. Végül kilyukadtunk egy kis téren, ami telis-tele volt éttermekkel, és ott random kiválasztottuk az egyiket. Itt ettem életem első osztrigáját. Érdekes volt, mindenesetre jól csúszott. Az utolsó napon Karesszal különváltunk a családtól, és az utolsó marseille-i naplementét a kikötő egyik kávézójából néztük, takaróba csavarva, teát kortyolgatva, magunkba szívva még egy kis tengert, az illatokat és a távoli harmónika hangját.

el a tavaszba, hejj!

Hol is kezdjem.. gondoltunk egyet Karesszal és úgy döntöttünk, hogy az idei karácsonyt melegebb helyen szeretnénk eltölteni. Már egy ideje nézegettük a távoli tájakat, meg a beutazási feltételeket, aztán jött a Black Friday, és bevásároltunk repjegyekből. Ezzel eldőlt, hogy a karácsonyt Afrika mellett, a Kanári-szigeteken töltjük. Pénteken még dolgoztam, este gyorsan bedobtam a bőröndömbe pár pólót és pulcsit, meg a biztonság kedvéért egy fürdőruhát, szombat hajnalban pedig már a felhők felett kortyoltuk a kötelező kávét.

Szerintem fejben csak akkor fogtuk fel, hogy mi most két hétig a tavaszban leszünk, amikor kiléptünk a gépből és megcsapta az orrunkat a tenger sós illata. Innentől pedig már legenda ami történt, talán igaz sem volt. Reggelente a tengerparton futottunk a napfelkeltében, aztán felkerekedtünk és a kicsi kocsinkkal körbepöfögtük a szigetet, minden nap egy új útvonalon. Haladtunk szerpentineken, hatalmas szakadékok mentén, fenyőerdőkkel övezett tavak szélén bringásokat kerülgetve lelkesen, hol fel a vulkánok csúcsáig, hol lefelé, kis fehér falvakon keresztül egészen a csillogó tengerig. Imádtam felfedezni a kis zeg-zugokat. Karesz pedig szeretett vezetni, úgyhogy mindenki jól járt. Minden nap másik helyen ettünk, és végigkóstoltuk a tenger összes gyümölcsét, én meg emellé a borlapot is. Az idő végig velünk volt, napsütés és tavaszias idő. Vízbe mondjuk egyszer sem mentünk, nekünk az túl hideg volt, viszont ücsörögtünk a parton naplementét nézni egy üveg meggysörrel és pisztáciával. Közben pedig néztük a bátor északiakat, akik a hullámokban fogócskáztak.

Karácsony napján delfineket kaptam ajándékba, egy hajótúrán elmentünk felkutatni őket. Három óra elszánt kutatás után találtunk is egy kisebb családot. Ők bemutattak pár unott szaltót, majd továbbálltak, és nekünk ez pont elég volt ahhoz, hogy egész napra beteljünk a gyönyörtől. Karácsonyi hangulatot a Mikulás-sapkában a tengerpartra vonuló csapatok és a hangszóróból szóló karácsonyi klasszikusok szolgáltatták. Karácsony este picit honvággyal gondoltunk az otthoniakra, de a sok-sok élmény és a napsütés kárpótolt.

Szép volt, jó volt, tán igaz sem volt. Szilveszter előtt szállt le a gépünk a télbe, mi pedig már kicsit barnábban kezdtük az új évet.

baby, it's cold outside

Már egy ideje nézegettem télikabátokat, de nem vagyok éppen egy konfekcióméret. Általában a hosszú szabásúak nekem a bokámig érnek, szóval ha a hideg ellen szeretnék öltözködni felejtős, hogy ne egy szépen begombolt zsáknak nézzek ki, vagy egy derékban átkötött Michelin-bábúnak. Igazából nem is értem, hogy eddig miért nem jutott eszembe, hogy anyukám varrónő. Karesz juttatta eszembe, mikor megkérdezte, hogy anyukám vállalná-e az ő kabátjának a megfoltozását. És akkor bevillant az isteni szikra, majd anyummal történt egyeztetés után pedig a következő napokat-heteket azzal töltöttem, hogy feltérképeztem a város majdnem összes méteráru üzletét. Kiderült, hogy nem csak az az egy létezik, ahova néha napján betévedtem, ha esküvőre kellett valami ruha, és soha sem találtam ott semmit. Ellenben vannak egészen jó kis üzletek, úgyhogy péntek éjjel szakadó esőben két zsák kabátanyaggal megérkeztem a szüleimhez, ahol a következő két napban laktam. Úgy néz ki, hogy lesz szép, rám szabott télikabátom!

És amiért anyuméknál laktam: Karesz egyik munkatársával vidékre utazott két napra, és másnap reggel kiderült, hogy ez a munkatársa covidos lett. Úgyhogy Karesz is tesztelt aznap, negatívra. Ennek ellenére mikor aznap este hazajött, én az ajtóban már maszkban és a gurulós bőrönddel vártam, hogy odaadja a forgalmit, és azon nyomban mentem is át anyumékhoz, amíg meg nem csinálja a második tesztjét két nap múlva. Aznap épp zuhogott az eső és már sötét is volt, úgyhogy eléggé féltem vezetni, ráadásul egy olyan pózban sikerült beparkolnom, amiből öt percig tartott kivergődnöm, de megcsináltam, úgyhogy eléggé büszke voltam magamra. Jó volt kicsit otthon is lenni, reggelente kaptam bundáskenyeret, este pedig nagyokat beszélgettünk. Azért drukkoltam, hogy Karesz második tesztje is negatív legyen, mert elég béna volt bőröndből élni, és bár a pénteket megoldottam az irodából, de hosszú távon anyumék nincsenek berendezkedve home officera. Úgyhogy szombaton bőrönd kocsiba be, ölelkezős elbúcsúzás, és süvítettem be a városba, hogy ha Karesz negatív, akkor már hozzá menjek haza. Nagyimmal épp azt beszéltük, hogy mennyire megváltoztatta az életünket ez a vírus.

Szombaton délelőtt még mentem önkénteskedni, önként szétfagyni a hidegben. Jó móka volt amúgy, mindig szeretek emberekkel beszélni és segíteni, de nagyon kell egy téli csizma. Mondjuk nem szeretném versenyszerűen űzni a téli hidegben való ácsorgást sem. Épp mikor lejárt a műszak, akkor üzent Karesz, hogy mehetek haza, úgyhogy fél óra múlva már egy meleg kád vízben olvasztgattam a fagyott lábujjaimat egy bögre teával, meg persze a negatívra tesztelt Karesszal, aki bekéredzkedett mellém, hogy kitárgyaljuk az elmúlt két nap eseményeit.