2020. október 31., szombat

karantén

Elterveztem, hogy majd megírom, hogy milyen jó volt a hosszú hétvége a  Zalában. Bár picit kapart végig a torkom de gondoltam, hogy ilyen ez a párás ősz. Aztán Karesz éjjel belázasodott, másnap reggel hazajöttünk, harmadnapra a tesztje pozitív lett. Így esett, hogy mi is elkaptuk, és a hosszú hétvégénk meghosszabbodott egy kis karanténos eseménnyel.

Egyelőre eléggé jól állunk a dologhoz főleg, hogy már kifelé lábalunk belőle. Visszanézve három fő szakaszra tudnám osztani a kis dög munkálkodását, mert ő amúgy vándorol a testben mindenfelé.

1. szakasz: fáradtság, kaparó torok, hőemelkedés  - Karesznak magas láz, a járványügyis szerint a férfiak nehezebben bírják.

2. szakasz: szem mögötti szemfájdalom, fejfájás, hányinger. epic!

3. szakasz: szaglás elvesztése - mondjuk ez a legmegdöbbentőbb. Mikor felfedeztük magunkon, a lakásban rögtön mindent végigszaglásztunk, és semmi. Azóta is napi parfümtesztet végzünk, és várjuk vissza a szagokat szeretettel.

Mióta kényszerszabin vagyunk, azóta a konyhába járunk étterembe, a nappalink szőnyege a fű, mellette ezres puzzle vár, és a hotelszobánk a háló. Ja, és persze naponta eljárunk a fürdőszobába spa-ba. Szóval mi most így.

Azért csatolok néhány képet a hétvégéről is, mert nagyon szép volt.







5 megjegyzés:

  1. Jaj, mielőbbi jobbulást nektek és örülök, hogy már kifelé jöttök ebből a nyavalyából és hogy nem vert le titeket nagyon.
    BTW, nekem is négy napja elment az íz és szagérzékelésem, baromi fáradt vagyok és fáj a fejem, meg a torkom. De nem akarok hipohonder lenni és bebeszélni magamnak hogy ez tuti kovid, mert lehet hogy sima megfázás.
    A képek szuper hangulatosak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, szerencsére könnyebben megúsztuk:) a tüneteid alapján annak tűnsz, de igazából nagyon sokaknál tényleg úgy fut ez le, mint egy átlagos influenza, és jobbulást neked is:) viszont próbálj meg otthon maradni, mert még fertőzhet.

      Törlés
  2. Jobbulást! Örülök, hogy "csak" ennyivel megúsztátok! <3

    VálaszTörlés