A héten egyik nap Karesszal eldöntöttük, hogy elmegyünk vacsizni. Szoktunk spontán randikat csapni. Azon tanakodtunk, hogy vajon hova menjünk. Régebben sokkal többet mászkáltam el, most valahogy nem jutott eszembe semmi. Beültünk az autóba, mentünk pár sarkot, leparkoltunk, újra tanakodtunk. Aztán eszünkbe jutott, hogy az utcánkban van egy jó kis indiai étterem, amit mindketten szeretünk. Az autót visszaparkoltuk, és elindultunk az étteremhez. A hely viszont sötét volt, és akkor láttuk, hogy az étterem bezárt.
Belém hasított, hogy a válság itt van az orrunk előtt. Az étterem, ahol pár hónapja még a barátaimmal ebédeltem, már nem létezik, és megannyi hely körülöttünk szintén már csak a múlté. Nagyon sajnáltam azokat az embereket és családokat, akik elvesztették a munkájukat. És hálás voltam azért, hogy ez egyelőre minket elkerült.
Karesszal arról beszéltünk, hogy az utóbbi hónapokban érezhetően nőtt az emberekben a feszültség. Nem volt nyarunk, nem volt szabadságunk, sokan elveszítették a munkájukat, vagy csökkent a fizetésük, megváltoztak életek. Ezért most mégfontosabb mint eddig, hogy jobban figyeljünk egymásra. Ez egy új világ.
Sajnos erre is sok kisbolt, étterem bezárt emiatt a koronaizé miatt.
VálaszTörlés