2026. március 19., csütörtök

kispéntek

Egész héten szinte egyedül voltam a részlegen: egyik munkatársam szabin, másik betegszabival szintén kicsekkolt a hétre, mondjuk nála ez megszokott, aztán a héten kezdett egy új munkatárs, ő meg még nem számít. Szerencsére a gyakornokunk egyre önállóbb és így tudok rá delegálni, ez mondjuk nagy segítség. 

Két hete vettem egy szép, ezüstszínű vintage karórát, amiből szerettem volna bevetetni. Ma ebédszünetben hazaküldtek munkából valami nagy építkezés miatt. Mivel az ékszerész csak hétköznap van nyitva, ezért hazafelé arra vettem az irányt és beugrottam hozzá. Közben hívtam Kareszt, aki épp akkor készült otthonról leugrani ebédelni, úgyhogy megbeszéltük, hogy találkozunk az ékszerésznél. Az órámat pár perc alatt a csuklómra szabták, nagyon örültem neki. 

Ezután beültünk a Frici Papa kifőzdéjébe. Réges-régen szerintem jártam már itt. A legelső gimis szerelmem apukája a környéken dolgozott, és mikor beugrottunk hozzá, mindig megebédeltetett itt minket. Mikor szoktam látni a helyet, mindig tele van turistákkal. Karesz viszont ki akarta próbálni. Most is nagyon sokan voltak, de a galérián éppen volt a sarokban egy kétszemélyes kis asztal. Találtunk menüt 3000 Ft-ért, amin nagyon meglepődtünk, mert itt a belvárosban főételt nem nagyon kapni 3500 Ft alatt, ebben meg három fogás is volt. Ettem húslevest, csőben sült sonkás brokkolit és stíriai metéltet. Minden nagyon finom volt, a pincér pedig titokban becsempészett nekünk egy tányér kovászos uborkát is.

Délután még otthon bekapcsoltam a gépem és egészen sokáig dolgoztam. Lehet, hogy a hosszú, közös ebédszünet miatt, de egész délután péntek érzésem volt. Karesz közben elment egy találkozóra, én meg vettem egy forró fürdőt. Karesz a következő két hétben a választásokig az éjszakába menően dolgozni fog, úgyhogy esténként marad nekem jó sok énidő. Egyelőre még nem tudom, hogy mit kezdjek a hirtelen felszabadult időmmel, jószerivel sorozatozok, de kellene valami hasznosabbat is csinálni, például takarítani, pakolni vagy főzni. Ehhez viszont lusta vagyok. Így is két napig tartott mire az elállítódott sütőt visszaállítottuk, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy elolvassuk a leírást és négy gombot egyszerre benyomunk a kijelzőn. Ezt ma reggel 7-kor sikerült úgy megoldani, hogy Karesz áramtalanított, amitől beindult a riasztó, amivel felvertük az egész házat, majd benyomtuk a négy gombot, amihez igazából nem is kellett volna áramtalanítani (vállveregetés).

Ami viszont bosszant, hogy az építési engedélyhez már csak a főépítésztől várunk véleményre.. egy hete. Miatta nem tudunk haladni, és közben olvasom, hogy az építőanyagok árai áprilistól mennek fel az olajválság miatt #köszitrump. Mivel foglalkozik egy főépítész, hogy egy hét alatt nincs fél órája ránézni a papírjainkra és a válasz megfogalmazását ledelegálni az egyik hivatalnokra? Addig naponta írt, amíg javaslatokat tett a változtatásra, mióta mindent benyújtottunk, mint a kisangyalok, azóta csend. Bosszantó.

A jó hír viszont, hogy hétvégén megyünk medvehagymát szedni, és talán Leó is csatlakozik hozzánk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése