csizmatuning

Egyik nap gondoltam, hogy leugrom két sarokkal lejjebb a cipészhez, hogy feltuningoljam az egyik csizmám sarkát télire. A küldetés nem ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. A cipész ajtaján a zárva tábla fogadott, míg a mellette elhelyezett nyitvatartási időt mutató matrica és a bent, a pult mögött álló hölgy ennek épp az ellenkezőjére engedett következtetni. Miután letoltam egy kisebb pantomimot az üvegen keresztül, hogy kapok-e bebocsájtást, a nő átjött a pulton, és kinyitotta az ajtót. Már megszokásból hadarta, hogy ide az idők kezdete óta csak időponttal lehet érkezni (én kérek elnézést), és szerencsém volt, hogy épp holtidőben érkeztem, mikor épp nem cégeket fogad zárt ajtók mögött. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, és ezen az sem segített, hogy a szekrények tetején luxusmárkák cipősdobozai néztek velem farkasszemet. Sűrű bocsánatkérések közepette már épp vettem elő a gerillaakcióm tárgyát, mikor közölte, hogy akkor biztosan azt sem tudom, hogy ők két hónapos határidővel dolgoznak (waaat!?), és a téli cipőket már májusban hoznom kellett volna. Az sem segít, hogy mivel külföldről hozzák az alapanyagot, a covid miatt csúszik a szállítás is. Csizma zacskóba be, újabb exkuzálások közepette hátráltam az ajtó felé, majd sarkon fordultam, és távoztam. Úgyhogy a csizmám ma a kevésbé menő, de annál gyorsabb MisterMinitbe került, ahol átvették, ezután elmentem vadászni egy kávét a környéken, majd egy óra múlva visszamentem, a csizmáim pedig már a pulton vártak a szép, új sarkakkal. Még gondolkodom, hogy decemberben összekészítsem-e pár nyári cipőmet a menő cipészetbe, bár szerintem azzal teszek jobbat a többieknek, ha nem állok be a hosszú sorukba.