csupa jók

Mióta megjött a jó idő, azóta alig várom a hétvégéket, hogy kimehessünk a kertünkbe. Még ízlelgetem, hogy van saját kertünk. Teljesen rákattantam a kertészkedésre, és esténként olyan videókat nézek, hogy hogyan kell fákat, bokrokat metszeni, a ChatGPT-m pedig tele van olyan kérdésekkel, hogy mit mivel ültessünk. Úgy vagyok vele, hogy adott egy aranyeső, egy orgona, két tiszafa és tengernyi tulipán, krókusz és hóvirág, és ebből próbálom kihozni a legtöbbet. Remélhetőleg pár héten belül elindul az építkezés, úgyhogy addig szeretném áthelyezni őket, hogy túléljék a munkálatokat. 

Múlt héten kaptam egy kesztyűt és metszőollót, amit most hétvégén fel is avattam. A gyümölcsfákat megmetszettem, és a kert egyik sarkát megtisztítottam a borostyánoktól. Szerintem az előző tulaj nem nagyon járt arra, mert valami állatnak a mumifikálódott teste is előkerült a susnyásból. Karesz közben kivágott pár fát és összekötegelte őket. Minden alkalommal sokat haladunk, cserébe jól elfáradunk. 

Legutóbb hazafelé pár utcával lejjebb felfedeztünk egy kis parkolót, ahol körben streetfood bódék vannak. Éles kanyar, fordultunk is be, jó volt lehuppanni a padra, éhesek és elcsigázottak voltunk. Karesz bedobott egy hambit, én egy hekket finom kovászos uborkával, bodzás limonádéval, és csak néztünk ki a fejünkből a napernyő alatt.

A hétköznapok szerencsére gyorsan telnek. Mióta egy hete beteg a nagyfőnök, azóta kevesebbet stresszelek munkában, és fél év után először voltam kávészüneten. Közben mondjuk végig azon kattogtam, hogy biztosan valamit elfelejtettem. Nagyon fura érzés volt szüneten lenni. A közvetlen munkatársam pedig, aki egy fél éve csupán a legszükségesebb mértékben kommunikál velem, ma visszakérdezett, hogy hogy vagyok. Egyáltalán nem voltam erre felkészülve, úgyhogy makogva válaszoltam csak, hogy jól, és a szívem mélyén pedig ez a picike nyitás a részéről boldoggá tett. Milyen kevés kell a boldogsághoz!

Azt hiszem, hogy a pilates is kezd beérni, ma volt először olyan óra után, hogy éreztem az egész testemet, reggelente pedig energikusabb vagyok. Izgulok azért, hogy ha elköltözünk, találok-e ott valamit, amit ugyanilyen rendszeresen fogok szeretni csinálni. De addig is élvezem ezeket az órákat, az egyre korábbi napfelkeltét és a kávészüneteket.

süti & séta

Még annyi történt a héten, hogy nagypapám 90 éves lett. Belegondolni is hihetetlen, hogy nekem még él két nagyszülőm is, mindkettő egészségben. Kicsit szoktam is félni, hogy mi lesz ha nem lesznek, hiszen egészen régóta részesei az életemnek. Ha barátokkal beszélek, szinte senkit nem tudok, akinek még élnének a nagyszülei, és én nagyon szerencsésnek gondolom magam. Nagypapám pedig e nagy nap alkalmából meghívta az egész családot egy közös ebédre: ott voltak a testvéreim, a nagybátyámék, az unokatestvéreim, nagypapám és az élettársa, Karesz és én. Szép kis társaság verődött össze. Nagypapám kiállt az étterem elé és ott várt be mindenkit, majd mint úriember és jó vendéglátó, ő kísért minket az asztalunkhoz. Jó volt a hugaimmal is bandázni, akárhányszor látom őket, mindig más hosszú vagy színű a hajuk, a sminkjük, úgyhogy sokszor van az a pár másodperc, míg megvan, hogy ki kicsoda (négyen vannak!). Nagy közöttünk a korkülönbség, de talán most, hogy felnőttek, közelebb kerültünk egymáshoz és egészen jókat tudunk beszélgetni. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon nagypapám minek örülne születésnapjára. Szerintem nem vágyik már tárgyi dolgokra, üveg borra, úgyhogy Karesszal reggel az ágyban megszerkesztettünk egy kupont, amin az állt, hogy egy általa választott időpontban elvinnénk őket az élettársával egyet sütizni meg sétálni. Szerintem nagyon örültek neki, és megbeszéltük, hogy ha jóra fordul az idő, akkor elkanyarodunk értük és tartunk egy sütis délutánt.  

újhely

A hétvégén kigurultunk a házunkhoz. Szeretek kint lenni. Mikor az üres szobákat járom - míg Karesz éppen valamit szerel -, elképzelem, hogy hol lesznek az új ablakok, ajtók, a bútorok. Tyúklépésben kimérem az étkezőasztal helyét, vagy a kanapé sarkát, a kettő között átlibbenek, nézem, hogy van-e ott elég hely. Az ablakon besütő nap sugarait nézem a padlón, hogy az hogyan fog majd az ágyra vetülni, vagy állok a mostani konyhaablakban és nézek ki a kertre, ahol majd az új bejáratunk lesz. A kertben hóvirágjaink vannak, és most a melegebb időben mintha más virágok is kezdenének kibújni a földből. Ismerkedem a kerttel, tanulom, hogy milyen fáink-bokraink vannak, mit kell megmentenem majd az építkezés előtt, annak hol lesz az új helye. Azt már tudom, hogy a hóvirágon kívül van rózsa, kettő örökzöld cserje, málna és szeder, van három gyümölcsfánk (szilva, cseresznye, meggy), és gyanítom, hogy a kert egyik sarkában orgona, másikban aranyeső áll. A földből kibújni készülő növény pedig lehet jácint, krókusz, nárcisz vagy tulipán, majd meglátjuk. Azt is felfedeztem, hogy az egyik sarokban a kerítésen van egy madáretető, aminek a tetejét szeretném majd pirosra festeni. Élvezem, hogy az új kertünk éled, picit sajnálom, hogy ezzel egyidőben kezdjük majd az építkezést, de mindenképpen szeretném megmenteni, amit tudok.

Egykutya

Múlt héten két filmet néztünk meg a Magyar Filmszemlén, első este a Nemes László: Árva c. filmjét, amiről azt hallottam, hogy édesapjának a történetét dolgozza fel, és valljuk be, elég traumatikus élete lehetett. A filmet elvontnak találtam, vártuk már Karesszal, hogy vége legyen. 

Másnap a Deák Kristóf: Egykutya c. filmet néztük, ez már sokkal önfeledtebb, emészthetőbb, szórakoztatóbb volt, ugyanakkor elég mély témákat is érint. A filmszemlén az volt még jó, hogy a film után a film készítői és egy-két színész kiállt a színpadra és lehetett tőlük kérdezni. Kiderült, hogy az Egykutya egy színházi darab, melyet ugyanezek a színészek már évek óta játszanak lakásszínházakban, és hogy mennyire nehéz átvinni egy színdarabot filmvászonra, mert olyanokra kell figyelni, hogy míg a színpadon mindent teliben látsz, a filmen nem mindegy, hogy kit vesz a kamera; vagy hogy a színészek vegyenek vissza a játékból, mert filmen ugyanaz a játék nem lesz hiteles. Már maga az élmény, hogy egy ilyen rendezvényen részt tudok venni nekem olyan sokat ad, úgy érzem, hogy mennyi minden történik a világban és mennyire jól esik ennek a részesének lenni. Még ha csak pár órára is. Aztán az is szuper, hogy az Egykutya után még hosszasan beszélgettünk Karesszal az ott boncolgatott témákról és vittük magunkkal az élményt.

programozásokba'

A héten gellert kaptam és már jó előre befoglaltam pár szállást az idei hosszú hétvégékre, hogy még tudjunk jó helyeket választani. Pünkösdkor szeretnénk visszamenni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, nagyon megszerettük ezt a régiót. A foglalás másnapján már kaptam egy emailt a szállásadótól, hogy idén mi vagyunk az első foglalása és reméli, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Hát én mennyire szeretem a szatmáriakat! Októberben meg a Kékesbe tervezünk menni, ott is egy eldugott kis faluban találtam egy cuki szállást. Egyrészt Karesz még sosem volt ott, ősszel pedig nagyon szeretjük a sokszínű erdős hegyeket, szerintem jókat lehet ott túrázni. Találtam ott egy üvegmanufaktúrát, azt is jó lenne megnézni, állítólag be lehet állni üveget fújni. 

Pénteken Marcsi barátnőm születésnapját ünnepeltük az Ultramarinos tapas bárban. Egyik barátnőnk ajánlotta, aki ismeri az egyik alkalmazottat, és megkaptuk Mátét, aki aznap este gondoskodott arról, hogy ne száradjunk ki és mindig legyen csipegetnivaló az asztalokon. Isteni tapasokat ettünk: hogy tud egy libamájpástétom szárított málnával, vagy a fehérborban főtt kolbászkarika ilyen isteni lenni! Melléjük lecsúszott pár pohár cava pezsgő is, közben Marcsit is felköszöntöttük, és fogalmam sincs, hogy mennyi ideig voltunk ott, megszűnt az idő. Arra emlékszem, hogy egyszer csak felkerekedtünk és egy buliban találtuk magunkat. Idejét nem tudom már, hogy mikor buliztam utoljára, és nagyon jó volt újra a tánctéren lenni. Emlékszem, Covid előtt rengeteget jártunk Zsuval, de Marcsival is szuper sok helyen voltunk, míg lakótársak voltunk. Azóta a régi jó helyek már bezártak és nem tudom, hogy most milyen helyek mennek. Azért elhatároztam, hogy többet szeretnék menni táncolni. Hajnal 2-kor kerültem ágyba, és másnap reggel úgy éreztem magam, mint aki hajnalig bulizott. Hát na, én sem vagyok már a régi!

Aznap Karesszal szerveztem programot, nálunk én vagyok a programfelelős. Először random beugrottunk az Oktogonon a Biang Bisztróba ebédelni. Finom csirkés tésztalevest kértem, Karesz meg csirkés tésztát evett. Kint esett, mi bent a falnál egy kis asztalnál ettük a kínait, mellettünk a látványkonyhán sercegett a tűz. Ez egy igazi randinak tűnt, olyan régen nem csináltunk már ilyet. Karesznak a csirkelevesem lett a kedvence, azóta is emlegeti, hogy ide még vissza kell jönnünk. Miután jól megmelegedtünk és jóllaktunk, indultunk tovább, ugyanis jegyünk volt a Fővárosi Nagycirkuszba. Szerintem még egyikünk sem volt, és igazság szerint picit idegenkedtem tőle az állatszámok miatt, de ez most egy gálaműsor volt és reméltem, hogy inkább artisták lesznek. 

Nagyon izgalmas volt belépni a kupolás épületbe, aranydolmányos ruhatárosok és jegyszedők vártak, a porond látványának is van egy feelingje, míg nézed a fényekkel megvilágított kupolát. A produkciók pedig lélegzetelállítóak voltak, Karesz is végig hitetlenkedett, sokszor néztünk egymásra kikerekedett szemekkel. Durva, hogy emberek mit meg nem tudnak tenni a testükkel, és mennyire könnyűnek tűnnek iszonyat nagy erőt kívánó mozdulatok. A két óra gyorsan eltelt, szerencsére tűzkarikán átugráló oroszlánok nem voltak, úgyhogy jó program volt.

Jövő héten is lesz ám kultúra, megyünk Magyar Filmszemlézni 1000 Ft-os jeggyel, két filmet nézünk meg. Érdekel még a Nemzeti Múzeumban az Attila kiállítás is (szerintem ezzel egyedül leszek itthon) - ezen voltatok már? -, meg várom már az Urániában a francia és spanyol filmheteket.

chasing the sun

A héten picit meghűltem, fogalmam sincs, hogy hol. Úgyhogy otthonról dolgoztam, és ott kúráltam magam. Van egy nagyon cuki munkatársnőm, aki mikor megtudta, egyből a segítségemre sietett a mágikus főzeteivel és elárasztott infókkal, hogy melyik illóolajakat csepegtessem, párologtassam, kenegessem magamra. Úgyhogy a dolgozóm hét elején illatozott a mindenféle olajoktól. 

Az, hogy szigorúan otthon maradok kedd este megdőlt, mikor is anyumék este telefonáltak, hogy a hétfőihez hasonlóan kedd este is várható északi fény, és hogy ők most ülnek az autóba. Úgyhogy Karesszal cicanadrág, csizma fel, én még egy sálat azért jól az arcom köré tekertem, autóba be, és irány este kilenckor a Dobogó-kő. Épp anyumék után értünk a parkolóba és csodálkozva láttuk, hogy tele van. Sötétben botorkáltunk és csúszkáltunk a havas erdőben, míg kiértünk a kilátóhoz. Sok sziluettet láttunk, csak a fényképezőgépek világítottak, és nagy várakozással kémleltük a sötét tájat. Nem lövök le nagy poént azzal, hogy az ég világon semmit nem láttunk, én 45 perc hidegben való ácsorgás után meguntam, (Karesz már tíz perc után bemondta az unalmast és a kocsiban várt meg), úgyhogy Stockholm után itt sem sikerült északi fényt látni. Másnap ismerősöm posztolta ki, hogy fél órával utánunk lehetett látni. Majd legközelebb.

Szerdán a belsőépítésszel találkoztunk, most már a majdnem kész terveket mutatta meg. Csak pár utolsó simítás, és kezdhet az építész dolgozni a kiviteli terveken. Karesz pedig elintézte, hogy a jelenlegi fél éves várakozási idő helyett pár nap alatt bejegyezzék a Földhivatalban a tulajdonjogunkat, amitől az ügyvédünknek leesett az álla, de hát azzal ő sem számolt, hogy van egy Karesz nevű titkos fegyverünk. Ezzel a lendülettel be is jelentkezett az új címre. Mostanában folyamatosan inspirációkat nézek lakásokra, legjobban a japandi-skandináv minimalista stílus tetszik, de éppen ma olvastam a 'malibu white' stílusról is, ami annyira elvont lehet, hogy még a Pinteresten sem találtam róla semmit. Ma a könyvtárban pedig a kertépítésről tanultam. Próbálok nem begolyózni, és lecsökkenteni a Pinteresten töltött időt, mert minél több inspirációt nézek, annál jobban elbizonytalanodom.

Ma Karesz anyukájánál van vidéken, úgyhogy a reggeli pilates óra, az avokádós toast, a könyvtár és egy kiadós séta után a tegnapi maradék indiait magam elé húzva, egy bödön meleg citromfű teával bekuckózva filmezek és várom, hogy Karesz este hazaérjen.

https://www.juliejonesdesigns.com/

csak egy kérdés

Akik bloggerkedtek, nektek tudják otthon, hogy blogot írtok?