május, május

Egyáltalán nem jön be ez a májusi időjárás, főleg annak fényében nem, hogy az egész tél szürke és borongós volt, aztán a tavasz sem volt éppen napsütéses. (volt egyáltalán tavasz?) Tegnap annyira optimistán, tavasziasan öltöztem, hogy munkából hazafelé jövet végül szégyen-szemre le kellett mondanom a programot a legjobb barátnőmmel, Angival, és a keresztfiammal, Leóval, mert konkrétan megfagytam. Otthon egyből belecsobbantam egy nagy kád vízbe egy bögre meleg teával, és a fürdőszoba melegéből prüszköltem a kinti esős időjárásra.

Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy Angi lánybúcsújának szervezésekor emlékszem, hogy izgultunk, hogy az adott napon ne essen június elején, mert az egész május ugyanilyen béna volt. Meg van ez a mondás is, hogy májusi eső aranyat ér. Szóval gondolom nem ördögtől való az esős május, csak legyen már június!

Pedig ahogy azt korábban is írtam, van egy listám arról, hogy kikkel szeretnék mindenképpen találkozni, kiülni egy bambira. Egyelőre ez várat magára. A héten sikerült összehozni egyetlen kis kiülést a Fröccsteraszon, aznap egészen elfogadható, pulcsis idő volt. Lalit még az első munkahelyemről ismerem, és mikor Dél-Amerikában éltem, egyszer ki is jött hozzám. Aztán ott voltam, mikor megvette az első lakását, és ő is eljött megnézni az enyémet, de buliztunk már együtt hatalmasat a Szigeten is. (Ahol konkrétan a szeme láttára jöttem össze egy latinóval, de ő ebből valamiért semmit nem vett észre, én pedig azóta sem mondtam ezt el neki.) A találkozónk utolsó felében rengeteget nosztalgiáztunk, még megvoltak azok a régi fotói a telefonján, ahol együtt állunk a helyi csapat mezében a hatvanezres lelátón a világ másik felén. Kiderült, hogy most ő is szervezi a programjait, mert pár hete hagyta el a barátnője, úgyhogy kicsit a kapcsolatokról is filozofáltunk. Aztán ahogy ment le a nap egyre hidegebb lett, a kabát is visszakerült rám, egy mexikói banda is bedurrantotta a koncertjét, úgyhogy már hallani sem hallottuk egymást. Tömény két óra nosztalgiázás után elköszöntünk, és aznap este szintén egy kád vízben melegedtem fel.

Annak ellenére, hogy ilyen csuda idő van úgy tűnik, hogy az erkélyen a kis virágaim szerint tavasz van. Majd' kiesnek a cserépből, mintha nem lenne holnap, úgy virágzanak. Én pedig büszke szülőként reggelente mikor fürdőköntösben kilépek az erkélyre, csak méregetem őket, rendezgetem a száraikat, és rászólok egyik-másikra, ha túl közel nő egy szintén burjánzó egyedre. A héten szétültettem a büdöskéket is, lassan alig van hely az erkélyen a sok kis cseréptől. Van olyan is, hogy annyira túlcsordulok szeretettel, hogy a szüleim legnagyobb örömére a virágaimról készült fotókkal árasztom el őket. Ilyenkor kicsit úgy érzem magam, mint a saját nagymamám, akinél soha nem értettem, mit lehet egy percnél tovább ódázni egy veteményes kertről. Most már értem.