chasing the sun

A héten picit meghűltem, fogalmam sincs, hogy hol. Úgyhogy otthonról dolgoztam, és ott kúráltam magam. Van egy nagyon cuki munkatársnőm, aki mikor megtudta, egyből a segítségemre sietett a mágikus főzeteivel és elárasztott infókkal, hogy melyik illóolajakat csepegtessem, párologtassam, kenegessem magamra. Úgyhogy a dolgozóm hét elején illatozott a mindenféle olajoktól. 

Az, hogy szigorúan otthon maradok kedd este megdőlt, mikor is anyumék este telefonáltak, hogy a hétfőihez hasonlóan kedd este is várható északi fény, és hogy ők most ülnek az autóba. Úgyhogy Karesszal cicanadrág, csizma fel, én még egy sálat azért jól az arcom köré tekertem, autóba be, és irány este kilenckor a Dobogó-kő. Épp anyumék után értünk a parkolóba és csodálkozva láttuk, hogy tele van. Sötétben botorkáltunk és csúszkáltunk a havas erdőben, míg kiértünk a kilátóhoz. Sok sziluettet láttunk, csak a fényképezőgépek világítottak, és nagy várakozással kémleltük a sötét tájat. Nem lövök le nagy poént azzal, hogy az ég világon semmit nem láttunk, én 45 perc hidegben való ácsorgás után meguntam, (Karesz már tíz perc után bemondta az unalmast és a kocsiban várt meg), úgyhogy Stockholm után itt sem sikerült északi fényt látni. Másnap ismerősöm posztolta ki, hogy fél órával utánunk lehetett látni. Majd legközelebb.

Szerdán a belsőépítésszel találkoztunk, most már a majdnem kész terveket mutatta meg. Csak pár utolsó simítás, és kezdhet az építész dolgozni a kiviteli terveken. Karesz pedig elintézte, hogy a jelenlegi fél éves várakozási idő helyett pár nap alatt bejegyezzék a Földhivatalban a tulajdonjogunkat, amitől az ügyvédünknek leesett az álla, de hát azzal ő sem számolt, hogy van egy Karesz nevű titkos fegyverünk. Ezzel a lendülettel be is jelentkezett az új címre. Mostanában folyamatosan inspirációkat nézek lakásokra, legjobban a japandi-skandináv minimalista stílus tetszik, de éppen ma olvastam a 'malibu white' stílusról is, ami annyira elvont lehet, hogy még a Pinteresten sem találtam róla semmit. Ma a könyvtárban pedig a kertépítésről tanultam. Próbálok nem begolyózni, és lecsökkenteni a Pinteresten töltött időt, mert minél több inspirációt nézek, annál jobban elbizonytalanodom.

Ma Karesz anyukájánál van vidéken, úgyhogy a reggeli pilates óra, az avokádós toast, a könyvtár és egy kiadós séta után a tegnapi maradék indiait magam elé húzva, egy bödön meleg citromfű teával bekuckózva filmezek és várom, hogy Karesz este hazaérjen.

https://www.juliejonesdesigns.com/

csak egy kérdés

Akik bloggerkedtek, nektek tudják otthon, hogy blogot írtok?

meseház

szülinapozások & örömök

A hétvégén nagy születésnapozásokban voltunk. Vasárnap reggel kezdtünk a házikónknál, átvettük a kulcsokat és hivatalosan is megkaptuk a házat. Azért ez nem egy rossz szülinapi ajándék! Ezután nagyimhoz ebédre át, ahol már ott volt anyu és az ő párja is, anyu a kedvenc levesemmel készült. Nagyimnak vittem egy magazint, mert tudom, hogy szeret érdekességekről olvasni. Ezt a tiszteletpéldányt azért kaptam, mert a magazin tulajdonosa, egy jó barátom, megkért, hogy legyek a telefonos ügyfélszolgálat hangja. Úgyhogy ha valaki betelefonál az ügyfélszolgálatra, akkor az én hangommal találkozik. Ezt persze ebéd előtt többször is le kellett játszani. 

Ebéd után mentünk tovább, egy kedves ismerősünk születésnapjára voltunk hivatalosak, úgyhogy egy nap kettő szülinapot is ültünk. Ott is volt torta és finomságok, meg egy cuki kutyus, akit lehetett dögönyözni. Az egyik külföldi vendéggel pedig megbeszéltük, hogy a magyar foci miért vergődik.

A héten elindítottuk a közüzemi szolgáltatóknál az átírást. A vízművekhez kora reggel autóztunk ki, beadtuk a paksamétát a plexi pult kicsi nyílásán, és vártunk. Az ügyintéző odahívta a felettesét, akivel a papírokat bámulták, és közben annyit hallottunk át, hogy "hát, ez csodálatos!". Már épp kezdtem magyarázkodni, hogy talán még hiányzik egy igazolás, ami e-mailen megvan, mire az ügyintéző csak legyintett, hogy minden tökéletes, és csak kigyönyörködték magukat, hogy mennyire precízen és pontosan van minden kitöltve, ráadásul határidőn belül vagyunk, és hogy ez mennyire szokatlan. Szóval jól megdicsértek minket, és szerintem annyira túl voltak csordulva, hogy el is felejtettek minket azonosítani. Gyorsan végeztünk, és két boldog ügyintézőt hagytunk hátra. Reméljük, hogy a többi szolgáltatónál is piros ponttal indulunk (:

zsizsgés

Ahova költözni fogunk, ott beléptem a közösség FB csoportjába, és hirtelen részese lettem egy nagyon aktív kis társaságnak. Már tudom, hogy melyik környéket nem szeretjük, hogy melyik utcában nem járt a hókotró vagy a szemétszállító, vagy hogy lesz-e piac a héten. Már tudom, hogy hova szeretnék járni manikűröshöz, vagy beiratkozni teniszre, de azt is, hogy hova mennék tornázni. Élvezem, hogy mire odaköltözünk, már egy 'kiképzett' lokálpatrióta leszek. Karesszal épp azt beszéltük, hogy egy nagyvárosban valószínűleg nem ilyen szoros az identitásérzés, és nem is ennyire koncentrált a kommunikáció, itt viszont valahogy azt érzem, hogy nagyon szeretnék majd a közösség aktív tagja lenni. Legutóbb éppen arról írtak, hogy megalakul a helyi könyvklub, és már lett is egy külön FB csoport, ahol már elindult az ötletelés a könyvekről, meg hogy a műv.házban vagy a könyvtárban lenne-e jobb összegyűlni. Naná, hogy csatlakoztam!

papírozások

A héten néhány adminisztrációs lépést le kellett gyűrnünk házügyben - szerintem a csapból is ez fog folyni, de hát most ezek a nagy hírek nálunk. Akkor csapott arcon először, hogy nem a megszokott belvárosi közegben fogunk lakni, mikor a havas főúton reggel 7-kor próbáltunk kibumlizni vidékre az illetékes földhivatalhoz nyitásra. Az ügyintézés gördülékeny volt, leszámítva, hogy nem működött a fizetési terminál és ezért belekerültünk egy adminisztrációs spirálba, ahol az ügyintéző megoldása az volt, hogy 1) vagy kibumlizunk újra a kártyás fizetés miatt, 2) vagy elutaljuk az összeget, e-mailen elküldjük róla az átutalási igazolást, mire ők kiállítanak erről egy számlát, amit nekünk kipostáznak. Mikor rákérdeztünk, hogy ez utóbbi műveletláncnál milyen időtávban tervezzünk, nem kaptunk rá megnyugtató választ. Karesz tehát aznap újra visszabumlizott a földhivatalba a kártyás fizetés miatt, éppen zárás előtt érkezett és minden csáberejét be kellett vetnie, hogy beengedjék lehúzni a kártyáját. Nálam ő lett a nap hőse!

Hahóóó!

Olyan régen nem láttam már ennyi havat egyszerre és mint a kisgyerekek, reggel ugrándoztunk és rácsodálkoztunk Karesszal, hogy havas tetők látványára ébredtünk, és hogy hó lepi az erkélyünket. A passzív szókincsemből pedig előkerülnek olyan kifejezések, mint a "ropog a talpam alatt a hó", vagy a "latyak". Jó sok csodás, fehér tájat szeretnék elraktározni a memóriámban, mert ki tudja mikor jön el újra ez a mesevilág.

Otthon

Ha azt kérdezné valaki, hogy mi történt velem 2025-ben, akkor zsigerből válaszolnám, hogy áá, semmi. Aztán egyesével azért eszembe jutna egy, aztán kettő, majd több dolog, hogy hát ez is, ja meg igazából az is történt. Ami először jutna eszembe, hogy szinte az egész évünket a lakáskeresés tette ki. 

Jelenleg a belvárosban lakunk egy albérletben, és bár irtó szerencsések vagyunk, mert minden közel van és a lakásunk meg a tulaj is szuper, azért ez mégsem a miénk. Úgyhogy már tavaly karácsonykor emlékszem, ahogy beszélgettünk ismerősökkel, hogy de jó lenne egy saját, ahol bárhova fúrhatunk képet a falba, ha akarjuk lehet háziállatunk, és ha elromlik valami, nem kell a tulajra várnunk. Egy ideje pedig rémesen elkezdett zavarni a rengeteg turista, és hogy csak zigzagolva tudok hazajutni az utcán, mert egész évben hömpölyög a tömeg a környéken. 

Januárban már az összes lehetséges oldalon és csoportban regisztráltam és az estéink rutinjává vált, hogy linkeket küldözgettünk egymásnak Karesszal. Rengetegszer volt olyan, hogy hétvégén reggel egy croissanttal kezünkben bepattantunk a kocsiba és elautóztunk egy-egy környékre, ahol a hirdetést láttuk, hogy megnézzük, ott el tudnánk-e képzelni magunkat. Így sok területet ki tudtunk zárni. 

Tavasszal az árak elkezdtek kilőni, és mi csak kapkodtuk a fejünket, hogy az ingatlanok, amiket kinéztünk naponta változtattak árat, és már vagy azelőtt elkeltek, hogy felhívhattuk volna őket, vagy licitháború kezdődött, amiből mi mindig kiugrottunk.

Nyáron ezért megszületett az a nehéz döntés, hogy eladom a kis lakásomat, melyet még Covid alatt vettem. Szerencsések voltunk, mert nagyon gyorsan és nagyon jó áron kelt el, így mi is jobb esélyekkel folytattuk a keresést. Eddig elég széles skálán kerestünk, nem volt egyértelmű az sem, hogy ház vagy lakás legyen, város vagy agglomeráció, de ahogy haladtunk és néztünk meg egyre több ingatlant, egy kertes ház lett az álom, ahol lehet kertészkedni, autót mosni - Karesz álma egy kertben -, és ha egyszer lesznek gyerekeink, lesz hol játszani.

Azonban ahogy haladt az idő, egyre szürreálisabb szituációkba keveredtünk: volt ahol kiderült, hogy igazából nem is akarják eladni; vagy az ingatlanos úgy hirdetett, hogy ő maga az ingatlant még nem látta és nem tud válaszolni alapvető kérdésekre; vagy volt, ahol az ingatlanos is velünk értett egyet az ingatlan reális értékében, de a tulaj hajthatatlan volt és az ingatlan azóta is a piacon van. Felesleges köröket futottunk és nem volt sikerélményünk.

Bár időnyomás alatt voltunk, hogy a kis lakásomból befolyt összeget minél előbb újra befektessük, október környékén belefáradtam a keresésbe. Épp akkor derült ki egy házról, hogy szabálytalanok a papírjai és ezért nem hitelezhető. Feladtam. Pár nappal előtte, mikor rákerestünk erre a hirdetésre kiderült, hogy a mellette álló ingatlant is árulják. Reménytelenek nyugalmával néztük meg. Itt nem volt ingatlanos, a tulaj velünk egyidős jófej család, az ingatlan papírjai rendben, a ház és a kis kert aranyos, a környéken el tudtuk képzelni magunkat. Félve tettünk ajánlatot, és el sem hittük, hogy elfogadták. Vettünk egy házat! Örömünkben ugrándoztunk és azóta az új otthonunkról álmodozunk.

A házikó és a kis kert egy idős nénié volt, az unokák árulták. Szeretnénk a házat kibővíteni és felújítani, úgyhogy még sok munka lesz vele, de alig várom. Karesszal pedig verhetetlenek vagyunk a logisztikában: pár nap alatt lett ügyvédünk, belsőépítészünk, építészünk, kivitelezőnk, statikusunk és földmérőnk, és bár még nagyban zajlik az adás-vétel, már elkezdődött papíron a tervezés a szakemberekkel. Karesszal leosztottuk, hogy ki miért felel, és azóta ingatlanhirdetések helyett inspirációs képeket küldünk egymásnak és szerintem én lelkesebben, de mindketten várjuk az előttünk álló időszakot.

Sziasztok!

Atyaég, de rég nem jártam erre! Annyira fura feljönni, elolvasni a legutolsó bejegyzéseket, ránézni a kedvenc blogjaimra és látni, hogy kivel mennyi minden történt. Talán mert új év van, talán mert Karesz épp nincs itthon, de mindenesetre szerettem volna bejelentkezni. Szeretnék újra írni és olvasni Titeket, és szeretnék itt leginkább a jó és izgalmas dolgokra koncentrálni.

Nem tettem fogadalmat 2026-ra, de unatkozni nem fogok. Egyelőre készítem fel a lelkem a hétfői munkanapra, vagyis próbálom kihasználni addig az időt és csak olyan dolgokat csinálni, amik jól esnek. Ma saját magamnak ajándékba vett masszázson voltam, utána egy kávézóban olvasgattam, majd ugyanezt folytattam itthon. A tavaly általam kitűzött 'elolvasok 20 könyvet' kihívásból 16 könyv lett, de így is nagyon büszke vagyok magamra. Holnap van az utolsó szabadnap, még nem tudom, hogyan töltöm el. Talán főzök valami finomat Karesznak, aki tegnap óta már dolgozik, és úgy jött ki, hogy egész hétvégén is. Hétfőn pedig pilatesszel kezdem a napot: ez a mozgás tavaly év végén kúszott bele szépen lassan a mindennapjaimba, amire büszke vagyok, mert régen nem csináltam már semmit rendszeresen.

Szóval szia 2026, sziasztok!