Atyaég, de régen írtam ide!
Ma valahogy felkeveredtem az üzenetek mappába, és láttam, hogy páran írtatok, hogy merre vagyok. Úgyhogy most leültem írni. Jelentem, minden rendben van, itt vagyok!
Ahogy látom, tavaly augusztusban volt az utolsó bejegyzésem. Próbálok belegondolni, hogy mik történtek azóta a világomban. Aztán ha ezt kiírtam, belevetem magam a blogjaitokba, hogy kivel mi történt. A hosszú hónapok során sokat gondoltam rá, hogy mi történik "itt fent", de halogatás lett a vége. Most van időm, mert hosszú évek óta először vagyok betegszabin. Eléggé élvezem ezt az egy hetet.
Hosszú évek után tavaly nyáron munkahelyet váltottam. Kulturális sokkban vagyok azóta is. Itt senkit nem érdekelnek a tapasztalataim, csak elnézően nevetnek, ha van egy újító ötletem, a tenni akarás itt szitokszó, és furán néznek rám, ha érdeklődőm mások hogyléte felől. Sosem sírtam még munkahelyen, itt már háromszor. Teljesen szürreális ez a hely. De itt vagyok, mert van egy célom, amihez kell az itteni tapasztalat. Ironikus módon legbarátibb viszonyba a cégvezetővel kerültem, akit komolyan érdekelnek a korábbi tapasztalataim, és akivel a legjobbakat lehet hülyülni ebédidőben. Ez persze ebben a merev közegben még rosszallást és irigységet is szül, szóval jobb nem is lehetne a helyzetem. (de!)
Még nyáron kiderült a semmiből, hogy inzulinrezisztenciám van. Szerintem ez Covid-örökség lehet, mert semmit nem pipálok ki a rizikófaktorok közül. Sőt, eddig azt hittem, hogy tudatosan és jól táplálkozom, de ezek szerint van még mit javítani ezen. Úgyhogy kaptam egy cuki dietetikust, aki hónapokig próbált átszoktatni a speciális étrendre - több-kevesebb sikerrel. Nehezen ment, gyűlöltem a nagy adagokat, a zabkását sosem tudtam megszeretni, és a főzési szokásaimra nem lehet étrendet alapozni. Hónapok munkája után nagyjából érzem az adagokat, többször eszem keveset és a szénhidrátokkal is tisztában vagyok. Egynek nem rossz.
Karesz ősszel jött el a munkahelyéről sebbel-lobbal. Amolyan felindulásból, másik munka nélkül. Kicsit izgultam, hogy a hirtelen jött szabadsággal nem tud majd mit kezdeni, de egyből elnyelte egy nyelviskola, ahol jóformán a következő három hónapját töltötte, amikor is elfogadott egy állást, amit azóta is nagyon szeret. Így utólag egyetértünk abban, hogy nagyon jól döntött.
A tavalyi két munkahelyváltás miatt sajnos kimaradtak a nagyobb utazások. Pár napokra voltam el: Dániában barátnőkkel, Karesszal nemrég leugrottunk egy hétvégére a horvát tengerparta (az megvan, hogy náluk már euró van?), és anyummal pedig az osztrák határhoz csajos hétvégére. Hosszabb időre nem tudtunk elmenni, valami mindig közbejött. Például az év végén belevágtunk az asszisztált babaprojektbe. Vizsgálatok, ultrahang, szurik, erről szólnak a hónapjaim. Eddig kettő inszemináción vagyunk túl. Talán ezért is tűntem el kicsit, nem igazán volt miről írnom. Az volt a tervem, hogy majd akkor írok ide, ha sikerült, és kezdem majd a nagy bejelentéssel, hogy heeelóóó, sikerült! Erre még sajnos várni kell. Nem vagyok elkenődve, mert jók az eredményeink, és bizakodó vagyok. Szerdán tudtam meg, hogy nem sikerült a második. Addig állva kihordtam egy tavaszi vírust, mert ugye gyógyszert szedtem. Két hétig voltam beteg, talán mostanra mondhatom, hogy meggyógyultam.
Csináltam egy listát azokkal a barátokkal, akikkel már nagyon rég nem találkoztam, és akikkel ha végre megjön a jó idő úgy igazán, akkor mindenképpen szeretnék majd beülni egy akármire is, ami persze cukor- és alkoholmentes.. jó nyár lesz ez!
Néhány kép az elmúlt időszakról.
 |
| Káli-medence ősszel |
 |
| Szállásunk |
 |
| Vörös-kő túra |
 |
| Legmenőbb tetőterasz a horvát kisvárosban |
 |
| A soproni tűztorony |
